Tojásos nokedli

A nap fűszere: "Életünk minden másodperce az univerzum új és egyedülálló pillanata, egy pillanat, mely soha többé nem tér vissza. Ezzel szemben mire tanítjuk gyermekeinket? Arra, hogy kettő meg kettő az négy, és Párizs Franciaország fővárosa. Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik valójában? Mindegyiküknek azt kellene mondanunk: "Tudod, mi vagy te? Csoda. Páratlan a magad nemében. Soha ezelőtt nem született hozzád fogható. Csodálatos a lábad, a karod, a mozgásod. Lehet belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes vagy bármire. Igen, te vagy a csoda. Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki éppolyan csoda, akárcsak te magad?" Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot gyermekeihez méltóvá tegyük." Pablo Casalas

Kezd úgy tűnni számomra, hogy bájos orcámat a klasszikus ételek felé kezdem fordítani. Ami igen meglepő fordulat főzési szokásaimat tekintve, de ugyanakkor örömmel tölt el. Olyan ételeket készítek mostanában, amik a gyerekkoromra emlékeztetnek, nagyi, anyu csinálta őket régen. Nem kell agyturkásznak lenni ahhoz, hogy leszűrjem...azért ennek némi lélektani jelentősége is van. De emellett meg tényleg örömöt okoz, hogy "normális", recept szerinti kajákat csinálok, megtervezem, hogy akkor mi is legyen az, és lelkesen nyugtázom, hogy bár nem pontosan olyan mint amit nagyi, vagy anyu...de erősen megközelíti azt.

A másik ilyen örömöm, hogy az utóbbi időben nem igazán foglalkozom azzal, hogy amit eszem, az mennyi cukrot, szénhidrátot, kalóriát tartalmaz összességében. Az az új hitvallásom, hogy ebédre miért ne ehetnék valami erőteljesebbet, ha keveset eszem belőle, és utána még futni is megyek. És ettől a gondolattól, olyan lazának érzem magam, nincs rajtam a görcs, hogy akkor most ez mennyire hízlal...mennyi kalória...Igazából leszarom. Viszont ami az adagokat illeti, azok tényleg csökkentettek. Ezért is van talán az, hogy mások csodálkoznak, hogyhogy 3-4-5 napig eszem ugyanazt. Hát úgy, hogy keveset eszem belőle. Nem telítődöm vele, mert úgy hagyom abba, hogy még kívánom...így nem zavar, hogy többször is eszem belőle.

A tojásos nokedli igazából a gombhoz a kabát esete volt. Fejes salátát akartam enni, mert időtlen idők óta nem ettem. Ahhoz pedig egyértelmű....tojásos nokedli.

Hozzávalók (kb. 3 adag):

300 g liszt,

1 tojás a tésztához, 4 tojás a tojásoláshoz,

2-3 dl víz,

só,

A tojást felvertem, sóztam, majd hozzáöntöttem egy kevés lisztet, kevertem, aztán víz, keverés, liszt keverés, víz keverés. Egészen addig folytattam, amíg sűrű tésztát kaptam. Fél órát állni hagytam, majd forrásban lévő sós vízbe szaggattam a szaggatóval. Amikor megfőtt leszűrtem és visszatettem abba a lábasba, amiben főtt. A 4 tojást sóval kevertem, majd a nokedlire öntöttem, folyamatos kevergetés mellett a nokedlire sütöttem.

Tapas est és sütögetés

A nap fűszere: "Rendelkezhetünk a világ összes kommunikációs eszközével, de az emberi tekintettel semmi sem ér fel." Paulo Coelho

A múlt hétvégére az időjósok kellemetlen időjárást ígértek, ami szerencsére csak szombat estétől realizálódott. Így egy kellemes péntek estét és egy szintén kellemes szombati napot töltöttünk balcsin. Ami számomra hihetetlen, hogy szombaton reggel futás után simán bele tudtam menni a vízbe, olyan kellemes volt a hőmérséklete. Igaz ugyan, hogy utána már vihettek volna kisebb műtétre, mert kicsit fagyott lett a lábam, de jó volt...nagyon jó. Ha rendszeresen ismétlődő boldog pillanatokat kellene megnevezenem az életemből, akkor a futás utáni csobbanás és a margitszigeti padonfekvés mindenképp köztük lenne. Ezekből a pillanatokból kell tartalékolni az ilyen napokra is, mint a mai, mert szürke az idő, szürke a kedvem...

A hétvégi menü:

sült padlizsános tapas (ez aztán hűdefinom volt)

paradicsomos tapas

tojásos szalonnás tapas

pirított gombás tapas

és sült újkrumpli (ami túl lett sütve, ami kicsit szivacsos állagot kölcsönzött neki...ki hitte volna, hogy ez lehetséges???)

másnap ebédre ...

grillezett bárány újkrumplival (ez már nem volt szivacsos) és salátával

És ami hihetetlen...egyik alkalommal sem volt desszert, ami elvileg nálunk elképzelhetetlen...gyakorlatilag viszont elég jól vettük az akadályt...:)

Spárgás quiche

A nap fűszere: "A teljes reménytelenségnél a reményben-csalatkozás a rettenetesebb." Jókai Anna

Azt hiszem, hogy nálam már alapvető dolog, hogy ha quiche-t csinálok, akkor anyázok is, illetve a következő gondolatsorok is párosulnak a tevékenységhez. Ó...basszus...anyááám...ez nem jó így...elb*sztam...rossz a tészta/nem áll össze/nem tudom kinyújtani/kifolyik a töltelék...óóó...basszus...hogy én milyen béna vagyok, már megint elcseszem...mi a francért nem tudok egy normális quicht összehozni???...jajj...de hát ez mégis jó lesz...de hülye vagyok...mit parázok folyton???...óóó...de hisz ez szinte tökéletes lett...nem is zavaró, hogy nem nyújtottam szépen/hogy csak foltozgattam/hogy kifolyt a tojásos cucc...igen...ezaz...jesssz:).

Hozzávalók (27 cm-es forma):

18,5 dkg liszt (ennyit írt a recept, de nálam csak kábéra volt ennyi),

10 dkg vaj,

1 tojás,

2 ek hideg víz,

Töltelék:

500 g zöld spárga,

3 tojás,

2,4 dl tej (lehetett volna kicsit kevesebb, kb. 2 dl)

3 csipet só,

A tésztához a felkockázott vajat és a lisztet késes robotgépbe tettem és morzsásra pörgettem. Utána ezt a morzsát egy tálba öntöttem, hozzáadtam a tojást és a vizet, s kézzel tésztává gyúrtam. Szépen összeállt (ez szokott az 1-es számú problémám lenni, hogy nem akar összeállni, de sztem most, hogy végre már robotgépet is használtam hozzá, végre rátaláltam arra, hogyan is kell csinálni. nem bénázni, mint szoktam, hanem ügyesen, mint a nagyok:). Fóliába csomagolva 20 percet pihentettem a hűtőben.

Közben a spárgát kb. 2 centis darabokra vágtam (miután a fás aljuktól megszabadítottam őket. Aki még nem tapasztalt ebben, ezt úgy a legkönnyebb megvalósítani, hogy óvatosan törjük őket, s ők törnek is ott, ahol fás a vége) és forrásban lévő vízben nagyjából 7 perc alatt puhára főztem (kicsit túl is). Lecsöpögtettem, hűtöttem.

A tésztát lisztezett felületen köralakúra nyújtottam és egy kerek formába tettem, sütőpapírt raktam rá és babot szórtam bele, majd 210 fokra előmelegített sütőben 15 percet sütöttem (ez a babozás azért kell, hogy ne emelkedjen fel a tészta). Ezt követően levettem róla a babos sütőpapírt és további 10 percet sütöttem.

Ráhelyeztem a spárgát, ezt nyakon öntöttem a tojásokból, sóból és tejből álló masszával. Nekem itt jött a gikszer...azaz ahogy öntöttem, valami lyukon némileg távozott a tésztából a lötty egy része és a tészta külsején helyezkedett el. Ettől kaptam a fent leírt frászt, de aztán szépen megsült a tojás kívül is és belül is, sem ízbeli sem esztétikai problémát nem okozva végül. Ezt a készre sütést már csak 180 fokon végeztem, 35-40 perc alatt (nézegetni kell, mert megéghet a tészta vagy a spárga).

Tojásos köménymagleves

A nap fűszere: "Minden, ami örökre megváltoztatja az embert, kétfelé hasítja az életet: Előtte és Utána." Ransom Riggs

a fotó igényes...de ettől tekintsünk el:).

Azt hiszem mostanában sok bejegyzésemet kezdem úgy, hogy ezt már régóta akartam...végre megcsináltam...ilyesmi. (Vagy, ha nem is írom oda, többnyire így van). Most sem írhatok mást, csak hogy ezt már nagyon régóta...

Még sosem csináltam rántást. Ezzel a levessel vesztettem el a rántásszüzességemet. Valamit mondjuk szerintem elcsesztem, mert nem lett olyan szép barna a leves, mint nagyinak szokott, de ettől eltekintve (és a néhány lisztgumótól) hozta azt az ízvilágot és életérzés, amit vártam tőle.

És tőlem szokatlanul, nagy lelkesen még a hozzávalók mennyiségét is szépen lemértem.

Hozzávalók (2-3 tányérnyi):

1 ek köménymag,

3 ek liszt,

kb. 7 dl víz,

3 tojás,

só, olaj,

A felmelegített olajba beleszórtam a köménymagot, pár percig hagytam pirulni, néha persze megkevergettem. Utána hozzáadtam a lisztet, amit szintén kevergettem és pár percig pirítottam (amúgy szerintem nem elég ideig, mert így utólag visszagondolva, talán barnára kellett volna pirítani??? nagyit majd meginterjúvolom). A liszt nekem kis gumócskákká állt össze és féltem is attól, hogy nem fogom tudni majd szétkeverni őket, ha felöntöm a vízzel. Hát nem is teljesen tudtam, de szinte csomómentesre sikeredett. Tehát pár percnyi pirítás után kisebb adagokban hozzáöntöttem a vizet (öntés, kavarás, öntés, kavarás...csomószétnyomkodás:). Fedő alatt, néha kevergetve kb. 15-20 percet főztem. Sóztam. A végén pedig először villával, majd tálból öntve belecsorgattam a felvert tojásokat. Ezzel már csak pár pillanatot főztem és kész is volt a leves.

Ha valaki nem szeret ráharapni a köménymagra, az tojásozás előtt szűrje le. 

Miről álmodik a lány??? Gazpachos sör

Gyakran álmodom, de ritkán elmlékszem rájuk ennyire tisztán. Most hajnalban nagyon fura álmom volt, s amikor felébredtem annyira kristálytiszta volt a kép, mintha nem is álom lett volna, hanem valami filmet néztem volna meg.

Valahol egy szabadtéri mulatságon, rendezvényen voltunk. Meleg volt. Sörözni kellett. Apuval odamentem kiválasztani, hogy akkor mit is iszom. Volt barna Leffe (ez négyszáz valahány forint volt), amit nagyon megkívántam, de végül egy zöld dobozos Hofbräu mellett maradtam. Vittem vissza a kincsemet anyuhoz, kibontottam a dobozt és csodálatos módon a kis nyíláson az egész dobozba beláttam. És ott úszkáltak benne mindenféle zöldfűszerek. Először még álmomban is értetlenül álltam a dolog felett, aztán megnéztem a dobozt és láttam, hogy gazpachos sör. Végigfutott rajtam, hogy na ne mááá...hogy ezek miket ki nem találnak:). Nézem az alkoholtartalmat, 0,12%. Aztán meg ott bosszankodtam, hogy lehettem ennyire béna...0,12%??? Ezzel akarok berúgni???:)

Hát így leírva, már persze nem annyira ütős a dolog. Nem tudom visszaadni azt a döbbenetet, amit az a pillanat okozott, amikor megláttam az úszkáló fűszereket, vagy amikor megláttam mit is vettünk. De a legnagyobb döbbenetem persze a 0,12% volt (főleg, hogy felébredve is pontosan emlékeztem a számra:).

Asszem megálmodtam feltaláltam a spanyolviaszt, úgyhogy ha bármelyik sörgyár kijön egy ilyen variációval, a feltaláló jogdíjára igényt tartok:).

Paranoiás?...ki?...Én????

Mostanában nem igazán nevezhetem magam egoblognak. Mondjuk eddig sem neveztem. De most már aztán tényleg nem:). Pedig annyi minden motoszkál a fejemben, és a fejbenblogolást már szinte tökélyre fejlesztettem. Ezzel csak az a baj, hogy kerekednek, növekednek bennem a mondanivalók. Szépen meg is fogalmazom őket. Vállat is veregetek magamnak, hogy ez jó ötlet...ez így jó lesz...már csak be kéne jegyezni. Aztán meg semmi. Elszáll. Tovatűnik. Érdektelenné válik. Nemvanezjól így.. Nagyon nem.

No de most csakazértis.

Vasárnap keresztanyuka lettem. Unokaöcsém keresztelője volt és az előző mondatom után talán nem okozok meglepetést senkinek sem...de én lettem a keresztanya:). Viszont most nem is igazán erről akarok írni. Mert ez egy jó dolog. Ami mérhetetlen boldogsággal tölt el, tehát nem kivánkozik ki belőlem. Nem nyomaszt. Nem kell tőle megszabadulnom. Maradjunk annyiban. Ezt inkább megtartom magamnak:).

DE. Ami viszont kib*szottul frusztrál, hogy .... Na hol is kezdjem. Régi ismerősök temrészetes módon alkalomról alkalomra felbukkannak az ember életében. Ilyen volt ez a keresztelő is. De lehetne ez akár egy utcán való összefutás, vagy bármi más. Kedves, kultúrált emberi szokás szerint ilyenkor persze jön a kölcsönös (valós, vagy csak mutatott) érdeklődés, miszerint hogy vagy? Mi a helyzet veled? Na ekkor jön a frusztrációm és némi meghasonlásom. Mert mit mondjak? Vannak sablon mondataim, úgymint Köszi, tökjól vagyok. Minden a lehető legnagyobb rendben (ez a kedvencem:). Elvagyok-megvagyok élek és virulok. Munka, sport, miegyebek. Hát kábé ezeket szoktam válaszolni és persze közben mosolygok ezerrel. Hogy tényleg el is higyjék. Csak azt nem tudom, hogy én elhiszem-e. Vagyis de. Elhiszem. Mert tökjól vagyok. De tényleg (ami már kissé bizonygatás). Viszont azt a kérdést sokan nem merik, nem akarják feltenni, ami talán a legjobban érdekli őket...

ÉS A PASIKKAL HOGY ÁLLSZ??? Jársz valakivel, van kapcsolatod? Hogy-hogy még mindig egyedül? Basszus látom a szemükben a fel nem tett kérdéseket (paranoiás?....ki?...ÉN???:). Látom, hogy azt gondolják, hogy vajon még mindig egyedül van? Hisz ide is egyedül jött. Hát ez meg hogy lehet? És akkor hogy lehet ennyire jókedvű és boldog? (paranoiás?....ki?...ÉN???:) Már annyira nem fiatal. Nem ér rá, mert az idő meg ketyeg. Mi lehet vele? Mi lehet a baj? (paranoiás?....ki?...ÉN???:) Frusztrál ez az egész szituáció. Főleg azért, mert magam sem tudom mit érzek, gondolok ezzel kapcsolatban. Mi a fontos??? Most érezzem jól magam, éljek a jelennek és ne görcsölgessek? Vagy parázzak azon, hogy tényleg ketyeg az a kurva óra, és én meg csak élem vélt vagy valós kis boldogságomban az egyedüllétes kis életemet, egészen addig, amíg már nem előre kell aggódnom, hanem visszafelé anyáznom, hogy ezt bizony jólelbasztam. Akkor azt hittem jó volt, de miért ... miért nem fektettem több energiát a pártalálásba? Miért nyugodtam bele abba, hogy márpedig én már sosem...

Tudjátok mi foglalkoztat? Tudom, hogy ez lenne az élet rendje, hogy férj, család, gyerek, stb. Az első már meg is volt....tova is szállt. De inkább nem az az élet rendje, hogy boldogok legyünk? Akárhogy. Ahogy nekünk tetszik. Szerintem ez lenne. Ezzel viszont egy baj van. Hogy ami most boldogság, az lehet, hogy később anyázás lesz. És fejfalbaveregetés. Az élet csupa csupa probléma. Ha nem valós, akkor vélt. Ha párban vagy, ha családod van, akkor is. Nem ment meg sem kedves, sem gyerek attól, hogy boldogtalan légy. Okoznak örömöt, okoznak boldogságot, de okoznak szomorúságot, és bánatot is. Ez frusztrál, hogy akkor meg miért is vagyok kevesebb, azért mert nincs párom? (paranoiás?....ki?...ÉN???:) Boldog vagyok én így is. Nem tagadom, persze néha jó lenne, de kicsit belefáradtam mások hülyeségét megszokni és elviselni és jobbnak érzem a ma boldogságát, mint hogy ezt feláldozzam mások elvárása miatt (persze ezek most nagy szavak és világmegdöntő tervek...aztán meg valamelyik nap sunnyogva megint regisztrálok valamelyik netes ismerkedős oldalon:).

Eszembe jutott a jó szó. Lesajnálás. Valahogy ezt érzem pároktól, emberektől. (paranoiás?....ki?...ÉN???:) Meg azt, hogy nem hiszik el, hogy így valaki boldog lehet. Azt, hogy ez csak egy mutatott kép részemről, mert valahogy nem tudják feldolgozni ezt. (paranoiás?....ki?...ÉN???:) Bár lehet, hogy ezt az egészet az okozza, hogy amikor én voltam a másik oldalon. Párral, férjjel, biztos jövőképpel, akkor valami hasonlót gondoltam én is. Hogy lehet boldog, hisz még párja sincs. Szegény. Nemigaz, hogy nem talál. Hol ronthatja el? /ilyen lehet, amikor a fagyi visszanyal. vettétek már észre, hogy néha ilyen gondolatok, hozzáállások visszaütnek? én igen. ezért vigyázzon mindenki, hogy mit is gondol. nehogy a ló túloldalán találja magát és úgy járjon mint én....aki köszi jól van...és köszi...némileg paranoiás:)/ 

Hát igazából ebből az egészből semmi nem kerekedett ki. Talán némileg azért érthető voltam. Viszont azzal azért mindenképp eldicsekednék, ha már így belelendültem végre az írásba, hogy ami kurvára kibaszottul jó érzés, hogy mostanában megint rengeteg pozitív visszajelzést kapok. Hogy te milyen vékony vagy...hogy te milyen jól nézel ki...milyen csinos vagy. Munkahelyen, családban, és most a keresztelőn is. Nagyon jó ezeket hallani, mert jól is érzem magam a bőrömben. Boldog vagyok, kiegyensúlyozot, meg minden...

Csak miért érzem magam is néha erős bizonygatásnak ezt???

Szárított paradicsom

A nap fűszere: "Három nagy veszéllyel kell szembenéznie a civilizációnknak. Az első a nukleáris háború pusztítása, a második a túlnépesedés fenyegetése, a harmadik a tétlen kényelem kora." Gábor Dénes

mint látható...szó, mi szó, kevés a só...

Imádnám az aszalást, ha nem gondolnék bele, hogy ezzel mennyi energiát és pénzt pazarlok el. Nem tehetek róla, de mindig az jut eszembe, hogy csak pörög, csak pörög a villanyóra...Jó. Persze nem feltétlenül pénzpazarlásként kell felfogni, mert lehet, ha kiszámolnám, akkor olcsóbb így megcsinálni az aszalványokat, mint boltban megvenni. De mégis. Valahogy engem irritál a dolog.

Ennek ellenére nekiugrottam a paradicsomaszalásnak, mert ez még talán az a határ volt, amit bevett a gyomrom elfogdhatónak tartok. Az eredmény pedig túl csábító ahhoz, hogy néha ne veselkedjek neki ezentúl is.

Hozzávalók:

1/2 kg koktélparadicsom,

1 kg só (jó lett volna ha kb. ennyi, de az enyém jóval kevesebb volt, így a paradicsomok egy része inkább chips lett)

olivaolaj,

A sót a tepsibe szórtam és a megmosott, felezett paradicsomokat a vágott felükkel felfelé ráhelyeztem. 3 órát sütöttem, eleinte 150 fokon légkeveréssel, aztán egy óra múlva barnulni kezdtek, így lejebb vettem a hőfokot és lekapcsoltam a légkeverést, aztán némileg még játszadoztam a hőmérséklettel, de nagyjából három óra alatt elértem a kívánt eredményt (nem is volt semmi elvárásom, se kívánalmam amúgy. úgyhogy ez csak költői túlzás volt:).

A kihűlt paradicsomokat olivaolajba tettem.

Ezek egyáltalán nem voltak kiemelkedően jó paradicsomok. Olyan nagyipari színtelen szarok voltak. És mégis...igen jó édesek lettek.

Legközelebb több sót kell használnom, bár a paradicsom chips sem volt rossz. Az olajban pedig azok is megszívták magukat, így az állaguk nem nagyon tért el a rendesen aszalódott társaiktól:).

Céklás répás lepcsánka

A nap fűszere: "Az igaz barát nem kételkedik, hanem remél." Jane Austen

Ez egy nagyon gyorsan összedobott feltét volt. Igaz, nekem ehhez helyzeti előnyt jelentett, hogy mostanában a favorit salátámhoz szükséges répát, céklát, almát nagyobb mennyiségben egyszerre robotgéppel lereszelem és akkor nem kell minden este vacsorához olyan sok időt készülődni, mint eddig. Ebből a reszelékből emeltem ki egy pár maréknyit. Ezt egy felvert tojásból, kevés tejből, sóból és lisztből álló, sűrű masszához kevertem, és olajban kisütöttem.

Balatoni nyitó

A nap fűszere: "A HA szó olyan, mint a rozsdás tüske, amelyet lassan nyomnak az ember húsába." Mika Waltari

Nem igazán találom a szavakat arra, amit az időjárás tartogatott nekünk a hosszú hétvégére. Április végén, május elején igazi nyár??? Az az odabaszós reggeltől estig fürdőruhában flangálós, árnyékban sem fázós, még nem megdöglesztős, igazi, igazi nyár. Nem tudom kinek kell ezért köszönetet mondani, de köszönöm. Ennél jobb sosem kell. Bár az igaz, hogy némiképp furcsa volt, hogy szinte a csizmából és meleg ruhákból ugrottam át papucsba és fürdőruhába, de a jó dolgokat könnyű elfogadni és megszokni.

Idén kicsit megcsúsztunk a nyaraló nyitással, de végre csak összehoztuk. Egész büszke vagyok magara, hogy egyetlen étkezésnél sem jutottam el a halálközeli élményig, nem ettem degeszre magam és éjszaka benőke sem kísértett (mert amikor a kajaorgia után iszonyat telehassal szoktam lefeküdni, akkor 9 hónapos terhesnek érezvén magam, a hasamnak külön létezést tulajdonítok, s el is neveztem őt benőkének).

Szokás szerint apu vitte a prímet kaják terén, de szerencsére az erős felé gyakorolt nyomásnak köszönhetően, magához képest eléggé visszafogott volt. Csak egy főétellel (malachús omlósra lesütve, pitában) és hozzá CSAK kb. 5 féle salátával rukkolt elő:). /és igen. az ott egy tequilás üveg. olyan koktélt ittunk. a bal sarokban lent az pedig egy wasabis chips. amit asszem a sparban is lehet kapni. és nekem nagyon ízlik./

És a másnapi reggeli (maradék hús és rántotta...pitában):

Vadrizs padlizsánnal és cukkinivel

A nap fűszere: "Ne a rendkívüli lehetőségekre várj. Ragad meg a legegyszerűbb, leghétköznapibb lehetőségeket, és tedd őket rendkívülivé. A gyenge ember vár a nagy lehetőségre, az erős megteremti azt." Orison Swett Marden

Karácsonyra kaptam egy doboznyi vadrizses keveréket, amit kis csúszással, de végre elkészítettem. Elég nagy adagot csináltam belőle (szokás szerint), de egy kis részével sajnos földistennek áldoztam. A szombati munkanap alkalmával,  kellemesen durván másnaposan azon a bonyolult tevékenységen ügyeskedtem, hogy valahogy levarázsoljam a kajás dobozom tetejét, amikor husss...tető ment egyik irányba, doboz a rizzsel a másikba. Persze az útvonaltervéből a földdel való találkozás előtt a ruhám és cipőm sem maradt ki. Szerencsére azért pont egy adagnyi még benne maradt a dobozban is, tehát annyira azért nem akasztotta meg az evészetre irányuló cselekvésemet. Bár mondjuk a takarítás nem esett annyira jól...

Hozzávalók:

1 vöröshagyma,

1 padlizsán,

1 cukkini,

2 dl vadrizses basmati rizs keverék,

4 dl víz,

olivaolaj, só, bors, fahéj (főzés közben jó ötletnek tűnt:), medvehagyma,

A rizst olajon kicsit pirítottam, majd felöntöttem a vízzel, sózás és forrás után lefedve, kislángon puhára pároltam. A felszeletelt hagymát olajon pirítottam, hozzáadtam az apróra vágott padlizsánt, ezt kicsit pirítottam, pároltam, majd végül a félkarikázott cukkinit is belekevertem. Fűszereztem. Amikor minden puha lett, a felcsíkozott medvehagymát is hozzáforgattam és végül a rizssel elegyítettem.

/nem tudom ti hogy vagytok vele...nekem a vadrizsről mindig az jut eszembe, hogy ebbe bizony belehaltak a molylepkék. olyan ázott molylepke kinézete van a szemeknek:)/.