Rohadjon meg az összes romantikus film ott ahol van. Még hogy szerelem első látásra. Még hogy meglátni és megszeretni. Csesszék meg. Vagy csak én nem vagyok elég jó...szép...csinos...akármilyen, hogy valahol...akárhol már az első pillanatban megtetszem valakinek??? Mi lesz így velem??? Csesszék meg.
A nap fűszere: "A férfiak minden okoskodása sem ér fel egy asszony egyetlen érzelmével." Voltaire
Tavasszal láttam Fűszer és Lélek oldalán ezt a receptet. Tetszett. És le is mentettem a kedvencek közé. Aztán csökkent a sütőkedvem, és idáig váratott magára a megvalósítás.
Érdekesség, hogy szerintem jó lett, de nem éreztem akkora számnak, mint amire számítottam. Ha újra készíteném dupla adag céklát tennék bele. Nagyon finom volt. De valahogy jellegtelen. Az érdekesség nem is ez. Az érdekesség az, hogy bent viszont nagyon nagy sikert aratott. Sokkal nagyobbat, mint azok a sütik, amikre büszke vagyok...hogy én...ilyet. De hát mi is a lényeg??? Hogy a kóstolóknak izledjen...vagy hogy a fenébe kell ezt írni:)).
Hozzávalók:
20 dkg (2 db) főtt cékla (én most fóliába csomagolt sütőben sütöttet használtam. de egykutya:)
20 dkg liszt,
20 dkg kristály cukor,
3 tojás,
2 dl olaj,
1 sütőpor,
1 csipet só,
10 dkg kakaópor, (bár az enyém most kb a fele volt, de így is működött:)
100 g étcsoki,
A céklát megpucoltam, és nagyobb lyukú reszelőn lereszeltem. A tojásokat a cukorral kikevertem, majd hozzáadtam az olajat és a száraz hozzávalókat. Végül belekevertem a céklát és a csokit is. Egy sütőpapírral bélelt hosszúkás formába öntöttem, majd 180 fokon 1 órát sütöttem.
Basszus...szép lassan megfosztanak az összes kedvenc kis műsoromtól:(. Egy ideje vége a topmodellnek. Most vége a pokol konyhájának is:(. A konyha ördögét meg ismétlik. Ezeket már láttam. Már csak a vasárnap esti pokol konyhája maradt meg nekem. De hát ez csak heti egy alkalom:(. Jajjj nekem. Mi lesz most velem??? Pedig olyan jó volt, hogy felvettem a részeket és egyszerre megnéztem jópárat egymás után. Most megfosztottak ettől a szórakozástól.(. Pedig olyan hosszúak ezek a téli esték. Meg a balaton nélküli hétvégék. A végén még kénytelen leszek saját magam sütni-főzni. Csak annak meg mint tudom, nem lesz túl jó vége.
Még egy sorozat van ami tartja bennem a lelket. Bár sajnos ez is csak hetente egyszer. A Fald fel Amerikát. A Spektrumon. Na ez aztán valami:). A kétkilós sztékek. A 8 kilós pizzák. A 6 emeletes szendvicsek. Álmélkodva...nyálcsorgatva nézem:).
Kérlek. Ezt ne vegyétek el tőlem:).
A nap fűszere: "A szerencse olyanoknak fontos, akik nem tudják a dolgokat irányítani." Clive Barker
Jamie Oliver receptje alapján készítettem, jobb lett volna ha nem fusilli tésztát használok, de azért egész jól esett:). Egyszerű és nagyszerű...no meg finom:).
Hozzávalók:
fokhagyma,
szardella paszta,
brokkoli,
olivaolaj,
chili paprika,
parmezán,
A fokhagymát felaprítottam, és olajban elkezdtem sütni. A brokkoli szárát apró darabokra vágtam, és hozzáadtam a fokhagymához. Adtam hozzá egy kevés vajat, a szardella pasztából egy keveset és a chili paprikát. Vigyázni kell a pasztval mert elég intenzív az íze és meglehetősen sós. Alacsony hőfokon kb. 12 percig pároltam az egyveleget úgy, hogy 8 percnél hozzáadtam a kisebb rózsákra szedett brokkolit. A végén összekevertem a kifőzött tésztával és egy kevés reszelt parmezánnal.
A nap fűszere: "Van egy mondás, hogy vigyázz, mit kívánsz, mert még megkapod." Scott Frost
Egy hete követtük el együtt ezt a sütit. Igen. Vele. NagyO még mindig jelen van az életemben. Nem tudok szabadulni tőle. Nem tudom, hogy akarok-e szabadulni tőle. Pedig szinte semmi közös sincsen bennünk, de mégis...valami vonzás mégis csak van...vitathatatlanul...elég erősen. De közös jövőt...a közös életet kizártnak tartom. És nem is csak szinte...hanem teljesen. De a vonzás és a hülyeségem miatt meg adom magamnak a haladékokat. Haladék, hogy amíg jó ez nekem, addig hadd legyen így. Haladék, hogy amíg nem jön el az, aki igazán megfog és a szívem is rabul ejti, hadd legyen így. Haladék, hogy amíg nem leszek megint iszonyat mérges rá, vagy épp valamin nagyon kiakadva, addig hadd maradjon így. (és nem. nem kihasználom őt...mielőtt valaki megkövezne. nem...egyáltalán nem. ő az, aki nem ad magából többet. ő az, aki nem nyílik...nem hajlik...csak törik.)
Lehet, hogy a tűzzel játszom...bár én nem gondolom, hogy így lenne. Sőt. Kicsit azt hiszem, hogy azért is jó nekem ez most így, mert azt érzem, ebben a "kapcsolatban" nem tudom megégetni magam, mert nem igazán terelődött érzelmi síkra. DE nagyon is benne van a pakliban, hogy erősen tévedek, és ismét elhamvadok, megégek. Ez bizony kockázat. Ez bizony nagy kockázat. DE szerintem...remélem nem így lesz. És akkor meg addig is, ha jó ez így nekem, akkor miért is ne éljem így az életem??? Vagy tudja a fene....NA mindegy...
....főleg, hogy a sütiről akartam írni. Bár nem is nagyon lenne mit írni róla. Mert, hogy ennek nincs receptje, legalábbis olyan amit le tudnék írni, úgy, hogy abból megvalósítható legyen a reprodukció. Mert ő csak összedobált egy tálba lisztet, tojásokat, cukrot, tejet, én meg gyúrtam...gyúrtam...gyúrtam. Aztán nyújtotta, reszelt almával bélelte, és megsütötte. Jó lett....bár, ha hallgat néhány kotnyeles megjegyzésemre, és ha véghez vihetem azokat amiket nem is mondtam, akkor szerintem ennél jobb is lehetett volna:)./
A nap fűszere: "A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene forrást építeni, amikor már megszomjazott"
Tegnap amíg a fodrásznál ücsörögtem a következő nagyszerű gondolataim támadtak:
Van ugye ez a H1N1 mizéria. Szeretek összeesküvés elméleteket gyártani, ezért él bennem a gyanú, hogy bizony a csúnya-csúnya gyógyszeripar keze is benne van ebben az egészben. De most nem is ez a lényeg. Azon gondolkodtam -Kaptár 2....hajrá:)- ha ez az egész most egy horror film lenne, akkor vajon én melyik szereplő lennék? (királylány:).
A húhhh...bazmeg...ez hülye. Mi a faszér nem adatja be magának azt a kurva oltást. Hát nem látja, hogy a világ a vége felé tart. És, hogy csak az menekülhet meg, aki beoltatja magát. Hát nem látja??? Ez hülye bazmeg. Az orra előtt folyik minden, és annyira hülye, hogy nem veszi észre, hogy kell az a rohadt oltás. Meg is érdemli. A hülyéje...
VAGY
A na kisanyám...te aztán jól megorrontottad ezt a szarságot. Micsoda szerencse, hogy helyén van az eszed. Igen...kurva jól vetted észre, hogy kaka van a palacsintában, és rohadt ártalmas ez az oltás. Igen-igen. Szerencséd, hogy erre rájöttél, mert kibaszott zombi lesz belőled, ha nem vagy észnél. Elcseszték ezt a rohadt szérumot. Igen-igen. Beindult a zombigyár. Ez az csajszi. Csak így tovább. De ne....ne. Ne menj le az aluljáróba...basszus...az összes BKV ellenőr zombi már...jajjj....vigyáááázz....
Az idő majd megválaszolja mi is a szereposztás, hová is tart ez az egész. Addig meg....játszom, hogy királylány vagyok:).
És egy javaslat a megelőzésre:
HÁEGYENEGY ALMÁT:)).
A nap fűszere: "Azért, mert eltakarod, még nem vagy nagyobb a napnál."
Mint írtam pénteken hárman csajok estéztünk együtt. Gondoltam elkápráztatom őket valami nagyszerűvel. Hát nem pont olyan lett, amilyennek terveztem. Nagyon nem. Mert igazából nem pizzatészta lett, hanem simán egy tészta. Nem kelt meg. Ami mondjuk érthető, mert csak összedobtam...és azt is szabálytalanul:)). DE...a végeredmény azért ismét csak egészen jó lett, úgyhogy megint bebizonyosodott, túl aggodalmaskodtam a dolgot. Megy ez nekem:))
Hozzávalók (a feléből nagy tepsinyi tekercs lett, a másik felét lefagyasztottam)
500 g teljes kiörlésű rozs liszt,
1 csomag szárított élesztő (sztem elhagyható, mert elbasztam elcsesztem, ahogy beletettem és semmi hatása sem volt)
3 dl langyos víz,
só,
sűrített paradicsom,
fokhagyma,
oregánó,
mirelit kukorica,
hagyma,
sonka (már akinek:)),
reszelt sajt,
Na tehát....a lisztet, az élesztőt (vagy lehet, hogy ezt le kéne tagadnom, hogy csak így alanatur beleszórtam:)), egy kis sót, és a vizet kézzel összekevertem és jó 5 perc alatt tésztát gyúrtam belőle. Állni hagytam vagy egy órát, majd lisztezett felületen kinyújtottam. Kicsit szétesős lett a tészta, de végül nem nagyon okozott nehézséget a feltekerés. A kinyújtott tésztát a paradicsomból, reszelt fokhagymából, oregánóból, sóból álló krémmel bekentem, rászórtam a kukoricát, az apróra vágott hagymát, sonkát, és egy kevés reszelt sajtot. Feltekertem, és kb 3-4 centis, vagy inkább két ujjnyi csigákra vágtam. Ezeket kiolajozott tepsibe tettem és 200 fokon sütöttem. Nem tudom meddig, mert néztem folyamatosan, és amikor jónak ítéltem kikaptam.
Tejfölt adtam hozzá mártogatónak.
A nap fűszere: "Az élet nagy titka az, hogy nincs nagy titok. Bármi legyen is a célod, elérheted, ha hajlandó vagy érte tenni." Oprah Winfrey
Ennyi sok-sok palacsintát sütöttem szombaton L-nek. Meg magamnak. Pénteken nálam aludt. Akkor este M is átjött és hárman lányok iszogattunk...beszélgettünk...nevetgéltünk...Szombaton dvd maraton volt. Aztán főztem ebédet. Sütőtök krémlevest és gombás tésztát csináltam. L el volt ájulva. Imád enni, de nem szokott főzni. És most elkápráztattam. Tisztára úgy éreztem magam mint azokba a főzős műsrorokban, amikben olyan embereket tanítgatnak főzni, akik nem szoktak. Én is mutogattam L-nek, hogy minden milyen egyszerű. Milyen gyorsan kész van. És persze hogy milyen nagyszerű:)). Fel is lelkesült, de nem hiszem, hogy nagyon sokáig tart ez nála.
Aztán amikor indulásra kész volt, aszongya...huhhh de megkívántam a palacsintát. 10 másodperccel előtte gondoltam, hogy de ennék palacsintát. Gyors bevásárlás a kisboltban. És összedobtam egy jóadag palacsintát. És külön magamnak teljes kiörlésű lisztből is készítettem. Régen mindig paráztam, hogy csomós lesz a tészta. De most már nem aggódom...úgy kavirnyálom mint a kisangyal:)).
A tésztát én mindig egyformán készítem, csak az arányokat változtatom, de az alap a következő: 300 g liszt, 3 tojás, 3/4 liter tej, és ha sűrű, akkor ásványvízzel még felöntöm. Ezeket osztom, vagy szorzom, ahogy kell. Szerintem ez kb. 15 palacsinta. De az a baj, hogy sosem számoltam. Vagy amikor mégis, akkor utána el is felejtettem. Ki tud koncentrálni akkor, amikor még az evészett előtt, éhgyomorral várakozik???:)).
/újra élesztem a MIÉRT-ezésemet. amikor a blogolást kezdtem volt egy elgondolásom, hogy ilyen kategóriában is bejegyzek. van jó sok miért, amire keresem a választ. de valahogy elmaradtak ezek a bejegyzések. most újra rengeteg a kérdésem. talán most nem rekednek bennem.../
MIÉRT van az, hogy akikkel az ember (én) évek óta egy házban (és nem egyházban:) lakik, az utcán sosem ismerik fel??? Pedig engem aztán nem nehéz felismerni...vagyis nem engem. Hanem a kutyusomat. Mindenki tudja a házban, hogy ő van...és hogy ő milyen. Tehát erről kutyasétáltatás alatt vígan felismerhető vagyok, még ha szerény személyem nem is ivódott belé az emlékezetükbe. De Boni miatt elég feltünő vagyok. Főleg, hogy nem csendben osonkodunk, hanem hangosan ugatva sétafikálunk. És mégis....feltűnően félrehajtott, földrenéző fejjel, köszönés nélkül lépkednek el mellettünk. És nem...nem azért van ez így, mert valamiért nem szeretnek. Egyszerűen csak azért, mert ilyen elcseszett népség vagyunk. Sokszor megesett már az ilyen. És nem csak mostanában...De én azért köszönök nekik kitartóan:).
Vajon MIÉRT VAN EZ ÍGY???
