A nap fűszere: "A következtetés levonása az a pont, amikor belefáradsz a gondolkodásba"

Valamelyik nap egyik kollégám székelykáposztát evett. Nagyon megkívántam. És mivel volt itthon savanyú káposzta, így alkottam valami hasonszőrűt. Szóját nem akartam bele tenni, pedig az lett volna a kézenfekvő, de próbálom mellőzni, hisz egészségtelen. Valami azonban kívánkozott bele, hogy az illúzió meglegyen...gondoltam párat...répát reszeltem. És tényleg igaz. Nem csak a szánkkal, a szemünkkel is eszünk. Plussz ízt ugyan nem csempészett bele a répa, de látványnak viszont...ott volt a helye.
Hozzávalók:
vöröshagyma,
sárgarépa,
savanyú káposzta,
árpagyöngy,
pirospaprika,
barbecue szósz (elhagyható, kiürülőben lévő üveget "mostam" ki vízzel),
tejföl
A hagymát apróra vágtam, olajon megdinszteltem. A répát nagyobb lyukú reszelőn lereszeltem, és a hagymához adtam. Egy kicsit pároltam, a híg barbecueval felöntöttem, pirospaprikáztam. A savanyú káposztát kicsit átmostam, felvagdostam, majd azt is hozzáadtam. Kevés vizet ráöntöttem, és fedő alatt kb 30 percet pároltam. Az árpagyöngy még egy régebbi főzésből maradt, amit lefagyasztottam, és most kiengedtem. A vége előtt kb 10 perccel a káposztához adtam, hogy átvegye az ízt. (ha nem lett volna a fagyasztott árpagyöngy, akkor külön megfőztem volna, nem a káposztával együtt. amíg megpuhul az kb. egy óra). A végén tejföllel tálaltam. És annyi lett, hogy még három napig eszem:))
)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.



































